http://szm.hu/ www.szm.hu: Szüts Miklós festőművész weboldala hu-hu http://szm.hu/ http://szm.hu/templates/images/szm_logo2.png 209 http://szm.hu/blog/2012/01/12 Thu, 12 Jan 2012 20:04:32 +0100 hosszú Klári:

Gratulálok....! látom újságot kell vennem a héten.....]]> 207 http://szm.hu/blog/2012/01/02 Tue, 10 Jan 2012 18:08:28 +0100 szm:

Na most, (mert én már nagyon unom), ezt az elménckedést berekeszteném. Aki a továbbiakban MJ gondolataira vágyik, keresse azokat az ő honlapján. szm]]> 206 http://szm.hu/blog/2012/01/02 Tue, 10 Jan 2012 10:02:31 +0100 Miklósvölgyi János:

Kedves Hosszú Klári! Én is olvastam valamit egy bizonyos sópenhójertől, meg hejjdegertől, rémlik valami kirkegórrol, niccséről és vitgenstejniről is, csak számomra mind olyan búval bélelt fickóknak tűntek, akik oly sokat tanultak, hogy minden tanulásuk, okulásuk és tudásuk végterméke semmi más nem lett, mint hogy okos buksijukat beverték a világegyetem boltozatába és az piszkosul fájt utána nékik. Aztán jött a sóhajtozás, meg a jajveszékelés, rikoltozás és hajtépés, miközben azon csodálkozott az egész kulturvilág (van olyan egyáltalán?), hogy hogyan lehetséges az, hogy ezek a remekbeszabott koponyák, valahogy mégsem képesek egyesből a kettesbe kapcsolni. Pedig a válasz oly egyszerű, szinte triviális: azok soha nem fognak előre haladni, kiknek a kezük (és főleg az elméjük) tolatásra van kódolva… Én meg naivan arra kérdeztem rá önmagamtól: mit ér az a tudás, mely kizárólag azt a célt szolgálja, hogy sóval hintse a sebeket, és amely a létezés húsáról folyamatosan csak gyötrelmet elfedő bőrréteget képes felszaggatni? Niccse is jó gyerek volt, meg okos is ám, de nagyon, hisz huszonévesen már rektorként űzte az ipart, csak aztán fogta magát és a hatalmas tudás birtokában élete utolsó tíz évében, mégiscsak elborult elmével egy tolókocsiban vizelte össze magát napi rendszerességgel. No bumm, nesze neked egzisztencialista jövőkép... Mi a tanulság? Meg kellene tanulni tán, ha nem is félkegyelmű módra vigyorogni, és felhőtlenül kacagni (ha már az nem megyen spontánul – nekem megy hál’ Istennek), de legalább mosolyogni. A mosoly gyógyító szérum, a folyamatosan lehajtott fej pedig fertőző vírus, ha úgy tetszik tömegpusztító fegyver. És erre a tömegpusztító fegyverre – vírusra – az ellenszérumot nem a niccse, meg sópenhajerféle bukott nebulók, hanem az igazi tanítómester: a felkelő nap fénye, és a szőlőfürtön édesen megcsillanó páracsepp varázsa fogja kiszolgáltatni. Az alexandriai könyvtár összes tudásanyaga a közelébe sem jöhet annak a forráskészletnek, annak a kincsnek, mely a mezők legegyszerűbb kamillavirágaiból sugárzik. Mi tehát a megoldás? Cipőt le, oszt indulás a mezőre tanulni – tanulni élni. Mert niccse barátunk arra tanít, hogy hogyan viseld el az életet, lehetőleg fájdalomtól, és negyvenhét kiló búbánattól gyötörve. Az a kis huncut napsugár, mely reggelente mindig felülemelkedik a horizonton pedig arra, hogy hogyan éld az életet. Éppen ezért jómagam soha nem voltam hálás a sorsnak, hogy ebbe a századba születtem. Tanítómestereim ugyanis nem századokhoz (vagyis korlátokhoz) köthetők, hanem évmilliók óta minden másodpercben jelen vannak – időtlenek. Így az a tudás, amit átadnak tiszta, felszabadult és egyetemes, vagyis szememet nem fertőzi néhány évszázad hályogával, mely a tisztánlátást mindenképpen elhomályosítja. Engem például arra is megtanítottak ezen tanítómesterek, hogy különbséget tudjak tenni értelmiségi ember és értelmes ember között. Jajj, de vicces látni néha a hatalmas különbséget… Az értelmiségi gyakran legyint a másikra, hisz kiművelt (legalább is ez a kényszerképzete), az értelmes ember pedig a legyintést nem hogy zokon venné, hanem a legyintő közelébe férkőzik, miközben azt mondogatja magában: legyintsél csak barátom, úgyis nagy a hőség, legalább nem nekem kell fárasztanom magam, hogy legyezzem az arcomat… Nos, ennyi még kikívánkozott belőlem, de ezek után most jó darabig nem jövök, bár tudom, hogy nagyon fogok hiányozni, hisz hatalmas űr marad utánam… Azt pedig Kedves Klári ne sajnálja, hogy irányába semmiféle megértéssel nem tartozom. A történelem felé való tartozásomról pedig magnyugtatásul csak annyit: tegnap beszéltem vele telefonon, rém toleráns volt – igazi gavallér –, hisz közölte: minden adósságomat elengedi. Üdvözlettel: M.J. ]]> 205 http://szm.hu/blog/2012/01/02 Mon, 09 Jan 2012 13:13:31 +0100 hosszú Klári:

Tisztelt Miklósvölgyi Úr, " A világ mindaz, aminek az esete fennáll. A világ tények és nem dolgok összesége". Wittgenstein Huszadik században születettem. Hálás vagyok érte a sorsnak. Ez a korszak tanított meg rész és egész bonyolult viszonyrendszerére, észrevenni az egyediben az általánost és viszont, a slamposság minőségként való tündöklését, a véletlenszerű tények megkülönböztetését a nyílvánvaló folyamatoktól. Ismert, és ismeretlen őseim tapasztalata megtanított a bűn és bűnösség mibenlétére, a felelősségre, mely nem születésem pillanatától datálódik, hogy temetetlen holtak mellett nincs paradicsomültetvény, a magyarázat és magyarázkodás különbségére, a koldusnak odavetett fillérek álságos jótéteményére, a csapvíz és a forrás különbségére. Minednnapi helytállásunkért, semmitetvésünkért, önfelmentésünkért , és én mindent megtettem ami tőlem telik léleknyugtatásért ,ki-ki maga alussza álmát. Sajnálom, de irányomban semmiféle megértéssel nem tartozik. Megértéssel a történelem felé van tartozása Egészséget kívánva az egész családnak Hosszú Klári]]> 204 http://szm.hu/blog/2012/01/02 Mon, 09 Jan 2012 09:49:11 +0100 hosszú Klári:

Petri György KIZSAROLT NEVETSÉGES ÉLETÜNKET kizsarolt nevetséges életünket a szégyennel szomszédos életünket a De profundist a tócsányi mélyből barátság visszájára fordulását a pimaszul kész szöveget az áruláshoz a senki földjét hitetlenség és értelem közt az estéket teli palack és üres palack közt ha mindezt megrövidíteni nincs mód ha önkezünk ily menekvésre gyáva ha a gázszagtól felfordul a gyomrunk ha a tetszelgő vágy egy antik kádra ha az elvtelen remény ravasz kecsegtetés ismerős test közelsége emléke tán a mezítlen kíváncsiság mely az ész makacs sóvárgása a tény után meg újra korrumpálja a kétségbeesést ha az esendő idetartozás alváshoz ébredéshez szívveréshez ha hétköznap türelme ismét enyhíti a tragikus eltökélést mely ha felnövekedhet nem érti többé a közemberi érzést mely harag és kimagyarázás összegeződése meglódulás és megtorpanás elegye ha nem jön el a pillanat felizzása melyben elhamvad a holnap jövőhét ha szemhatárnyi világunk felett nem vet fehér lángot a tűzítélet akkor a harc akkor a tapodtat se akkor a hátrálás lépésenként de soha az önámító visszacsúszás soha az elmosódás a hallgatás és hallgatólagos tudomásulvétel között tehetetlenség és belenyugvás között akkor a csendünk el nem fordult tekintet akkor jelenlétünk és döntsék el mit tehetnek velünk ]]> 203 http://szm.hu/blog/2012/01/02 Sun, 08 Jan 2012 23:18:52 +0100 Miklósvölgyi János:

Tisztelt Hosszú Klári és Nagy Miklós! Egyetlen mondás jutott eszembe az utolsó két (nekem címzett) hozzászólást olvasva. „Nyitott kapukat dönget”. Nos, ezt tette mindkét hozzászóló. Mintha bizonygatni akarnák nekem, hogy a nácizmus milyen elítélendő dolog. Hölgyem, Uram! Önök tévednek, ha azt hiszik, engem győzködni kell. Az előző hozzászólásomban világosan kifejtettem véleményem a nácizmussal és annak veszélyével kapcsolatban, ha az ott leírtak valaki számára nem tartalmaztak egyértelmű és határozott elhatárolódást, azt csak sajnálni tudom, abban az esetben talán a hiba mégsem bennem van. Felesleges is lenne szaporítani a szót meghaladott dolgokra, inkább a következő megjegyzéshez fűznék néhány gondolatot: „A Kertész mondatra hivatkozása, a magyar emberek rongyos, szaros takarója önnön lelkiismeret-furdalásuk ellen.” Úgy látom a Kertész-nyilatkozat kardinális kérdéssé lépett elő. Talán nem véletlenül… Nos, megpróbálok világosan fogalmazni. Menekülés. Ez a megállapítás: MENEKÜLÉS! Azt is kifejtem, hogy miért. No, nem azért, mert a menthetetlent próbálja menteni, hanem azért, mert a felelősségvállalás irányát próbálja száznyolcvan fokkal eltolni. Miről is van szó valójában? Ha ismereteim nem csalnak, én magyar ember vagyok. Ezek szerint magyarként nekem lelkiismeret-furdalásom kellene, hogy legyen. Legalább is asszonyom, az ön logikai menete ezt a következtetést engedi kiolvasni észrevételéből. Csakhogy magyar emberként nincs lelkiismeret-furdalásom. Annál autentikusabb forrást pedig, hogy mit érez és mit nem Miklósvölgyi János, nemigen lehet találni, mint magát Miklósvölgyi Jánost, aki tételesen magyarnak is vallja magát, tehát gondolom ezek után kénytelen lesz elfogadni erkölcsi alapállásomat olyannak, mint amilyet most meghatároztam. Tehát nincs lelkiismeret-furdalásom. Lelkiismeret-furdalás az csak bűntudatból táplálkozhat. Akinek bűntudata van, az nyilvánvalóan bűnt is elkövetett. Hogy miért kellene lelkiismeret-furdalásomnak lenni magyarként, azt a téma világosan megjelöli. A Holocaustért. De Tisztelt Hölgyem. Jómagam 1970-ben születtem. Ebből a racionális tényből kifolyólag az is teljesen világos, mi több ésszerű, hogy nem lehet lelkiismeret-furdalásom egy olyan bűnért – egy olyan halálos bűnért –, melyet el sem követtem. Azt ugye nem gondolja komolyan, hogy olyan emberek tetteiért kellene magamra vállalni a felelősséget, akik születésem előtt több évtizeddel bestiális rémtetteket hajtottak végre az emberi faj szégyenére. Amit érzek az a döbbenet, a rémület és a fájdalom, hogy ilyen tettekre képesek emberek. Elítélem, és megvetem tetteiért mindazt az önmagát embernek nevező állati hordát, ki válogatott testi-lelki kegyetlenségekkel próbálja azt a szándékát megvalósítani, hogy embertársait kínozza, gyötörje, majd likvidálja. És ez alól nem lehet mentség az sem, ha tételesen ezek között szép számmal akadtak magyarok is. Szememben nemzeti hovatartozástól függetlenül ezek közönséges hordalékok, és semmi mások. Ma élő magyarként ez a legtöbb, mit gondolhatok a nácikról, és az, hogy adott esetben tiltakozom annak újraéledő jelei és megnyilvánulási formái ellen. De a bestialitásnak igazából nincs nemzetisége, mint ahogyan arca sem, ezért nem hogy arra nem méltók, hogy magyar, de még csak arra sem, hogy emberszámba vegyük őket. Mindezek mellett, még egyszer hangsúlyoznom kell, felelősséget nem tudok olyanért vállalni, ami ellen semmit sem tehettem, hiszen az adott események időciklusában még meg sem születtem, így tehát lelkiismeret-furdalásom sem lehet ebben a konkrétan megjelölt helyzetben. Ilyen értelemben tehát diagnózisa alapvetően tévúton jár, arról nem is beszélve, hogy kollektív magyar lelkiismeret-furdalást (tehát végső soron bűnösséget) vizionál, amely logikáját tekintve szikrányit sem különbözik a Benes-dektrétumok szellemiségétől. Ez a szellemiség pedig értelmes embernek aligha kell magyarázni, hogy milyen szinten esik kívül az európai kultúrán… De ahhoz, hogy még érthetőbb legyek, és ha lehet, még érzékletesebben vázoljam felvetésének nyilvánvaló képtelenségét, tegyünk ismét egy gondolatkísérletet! Először is rögzítsünk egy alaptételt, amelyben egészen biztos vagyok, hogy meg tudunk egyezni. Ez legyen majd a kiindulópontunk, és akkor aligha lesz köztünk nézeteltérés, ha a rajtvonalról konszenzussal tudunk indulni. Tehát: az emberiség (és emberiesség) elleni bűntettek, legyenek azok háborúban, vagy békeidőben elkövetettek – elévülhetetlenek. Egy tömegmészárlás, a bestiális etnikai tisztogatások, vagy egy olyan akarat kinyilvánítása, mely egy egész faj kiirtására irányul több száz és ezer év múlva sem ítéltethetnek meg enyhébb súllyal, mint napjainkban. Ha tehát kései utódaink a Holocaustról 3000 év múlva diskurálni fognak, nem engedhetnek szikrányit sem annak megítéléséből. Ezt azt hiszem mindketten így látjuk. A Holocaust egy nép kiirtására tett visszataszító kísérlet volt, megengedhetetlenül sok áldozattal. Ebben sem lehet vita köztünk. De, mint ahogyan fentebb abban már megegyeztünk (legalább is remélem, hogy igen), az elévülhetetlen bűnök időben nem szoríthatóak korlátok közé, így az idő-egyenesen nem csak a jövő, de a múlt tekintetében sem engedhetünk megítélésünk szigorából. Ez azt hiszem, megint csak nem lehet vita tárgya, hisz a Holocaust is a múlt eseményét képezi, megítélése mégis olyan eleven erővel kell, hogy éljen ma, mint 10, vagy akár 50 évvel ezelőtt. Csakhogy a múltat nem csupán a közeli, de a távoli múlt is képezi. Több száz, vagy több ezer év is akár. Most engedje meg, hogy idézzek Önnek (Önöknek) a Szentírásból, annak is Ószövetségi tételeiből: „És teljesen kipusztítanának mindent, ami csak vala a városban, a férfitól az asszonyig, a gyermektől az öregig, sőt az ökörig, juhig és a szamárig, fegyver élivel"”(Józsué 6, 21) Majd néhány oldallal később a következőt olvashatjuk: „És e városoknak minden zsákmányolni valóját, és a barmokat is magoknak zsákmányolák; csak az embereket hányák mind fegyver élére, mígnem kipusztították őket. Nem hagytak meg egy élőt sem.” (Józsué 11, 14) És egy utolsó idézet: „A népet pedig, mely benne vala, kihozatá; és némelyét fűrész, némelyét vasborona, némelyét fejsze alá vetteté, némelyeket mészkemenczén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával.” (Sámuel 12, 31.) A kegyetlenségnek a népirtásnak és a tömegmészárlásnak legdurvább, legbestiálisabb formáival szembesülhettünk az iménti idézetek segítségével. Emberek felfűrészelése, vasboronával való feldarabolása, fejszével való szétszaggatása és mészkemencében való elégetése. Nem néhány emberé, hanem egész városoké, városok sokasságáé. Kímélet pedig nincs, magatehetetlen öreg és védtelen csecsemő ugyanúgy fűrész alá és kemencébe kerül, mint életerős asszony és férfi a kard élére. Mind-mind bűntelenül. És kik a végrehajtók? Józsué és katonái, valamint Dávid király és serege. Mindketten a zsidó nép vezetői. Vagyis zsidó vezetők, és a zsidó nép képviselői. Nos, Ön tisztelt Hosszú Klári a magyar nép lelkiismert-furdalásáról és „szaros takaróról” beszélt, minden bizonnyal a Holocaust kapcsán, a Kertész-idézet számonkérésével összefüggésben. Jómagam kerülném a vulgáris kifejezéseket talán azok nélkül is megértjük egymást. Kérdésem csupán az lenne, ha én hasonló kritikai attitűddel kérném számon Kertész Ákoson a hozzávetőleg háromezer évvel ezelőtt elkövetett rémtetteket, melyek ősei kezéhez tapadnak és bármilyen rendű vagy rangú megnyilvánulását, melyek másokat sérthetnek „szaros takaróra” és lelkiismeret-furdalásra vezetném vissza, Ön hogyan értékelné felvetésemet? Nyilvánvalóan (hozzáteszem teljes joggal) értetlenül állna a helyzet előtt, és a lehető leghatározottabban utasítaná vissza azokat, holott, ha jól meggondoljuk semmi egyebet nem tettem, mint elvi síkon ugyanazt a logikát alkalmaztam, melyet Ön Kertész védelmében megfogalmazott. Mindezen párhuzamot pedig kizárólag annak tudatában mertem felvetni, mert meggyőződésem szerint semmivel sem élték meg kisebb traumaként a 3000 évvel ezelőtt élt városlakók esetleges leszármazottai őseik kiirtását, mint a zsidóság a Holocaustot. Emberiség ellenes gaztettek között ugyanis nincs különbség, azt hiszem, ebben megállapodhatunk. Mégis egészen lehetetlen és abszurd, mi több maximálisan igazolhatatlan felvetés lenne a fent csupán lehetőség szintjén megidézett számonkérés. Éppen ezért mégiscsak azt kell gondolnom, hogy meglátásával rossz nyomvonalon jár, ezért javasolnám, hogy fontolja meg érveimet, és ez alapján értékelje át eddigi felvetését. Végezetül pedig konkrét kérdéseire is kitérnék nagyon röviden. A kérdéseket sorba rendezem: – Látott-e már vétleneket kiszolgáltatva? A válaszom: igen. – Sérti-e, hogy MAGYAR honfitársait, akik itt születtek, és első szavuk mama volt, de génjeikben más kultúrájú ősök is voltak, leköpték, lelőtték, elégették? A válaszom: mélyen sért. – Látott-e már csecsemőket cigaretta csikkel megégetve? A válaszom: sajnos igen. – Látott-e már motyójukkal menekülő embereket, hátuk mögött puskatussal? A válaszom: igen. – Látott-e már félelmében összepisált embert? A válaszom: igen. – Látta-e már a diktatúrát magabiztosan lépkedni az utcán? A válaszom: Láttam bizony. – Érezte-e a gyomorban születő félelmet? A válaszom: bizony éreztem, és szörnyű volt. – Ment-e lehajtott fejjel szégyenkezve az úton, mert fekete, szőke, vagy barna a haja? A válaszom: nem. Ezek tehát rövid válaszaim, és kérem higgye el, megértem a kérdések mögött húzódó keserűséget, félelmet és fájdalmat. És azt is kérem, hogy ne vonja kétségbe, hogy ha száz százalékosan nem is tudom átérezni a fenti kérdések alapjait, mert hiszen „csupán” dokumentumokból, kiállítások anyagaiból, személyes beszámolókból, korabeli fényképekből és filmekből értesültem a borzalmakról, de elevenen él bennem a megértés, ami jóval több, mint empátia. De, csak azért mert fizikai valómban nem voltam jelen, élhet bennem hiteles kép a történtekről. Még egyszer kérem, ezt ne vonjuk kétségbe, mert akkor az egész történelemírás hitelességét is kétségbe vonhatjuk. Gondolom ugyanis, hogy nem tévedek akkor, mikor azt állítom, hogy számtalan olyan értékes, tudományos igényű munka születet a tragédiával összefüggésben, kiknek szerzői az adott időciklusban még csak meg sem születtek, mégis a túlélő zsidóság számára is kifogásolhatatlan értekezéseket voltak képesek letenni az asztalra. Az tehát, hogy a személyes jelenlét nem garantált egy történelmi ciklus eseményeinek valósághű ábrázolásánál, vagy lelki átélésénél, még közel sem jelentheti azt, hogy hiteltelen írások, vagy érzelmek születnének az adott téma kapcsán. Mert, ha a személyes megtapasztalás előfeltétele lenne a hitelesség közvetítésének, akkor ugyan, hogyan lehetne történelmi értekezéseket írni a keresztes háborúkról, a francia forradalomról, vagy adott esetben a fekete lyukakról. Nem hiszem ugyanis, hogy él közöttünk történész, aki az imént jelzett történelmi eseményeket szemtanúként követhette volna nyomon, mint ahogyan aligha létezik kozmológus, ki személyesen tapasztalta volna a fekete lyukak „vendégszeretetét”. Hitelesnek mondható írások mégis születnek az adott témakörökben. Egyetlen kérdésére a választ a legvégére hagytam, nem véletlenül. A kérdés a következőképpen hangzott: „Látta-e valaha, földön kúszó hajléktalan csecsemő arcát?” A válaszom: láttam asszonyom, és minden bizonnyal többet tudok róluk, mint Ön. Egy közülük ugyanis életem szerves része. De ha megengedi a jó ízlés, és a lelkiismeretem azt követeli, hogy az Ő érdekében, erről ne írjak többet… Csak egyet kívánhatok: soha az életben sem Ön, sem Szerettei ne éljék át azt a fájdalmat, amelyet egy ilyen elhagyott kis élet képes átélni. Szeretettel: Mikósvölgyi János Ui: Tisztelt Szüts Miklós. Ha írásomat vállalhatatlannak, esetleg sértőnek találja, azért elnézést kérek, az szándékom ellen való. Ezért ha törölni szeretné oldaláról, kérem csak azután tegye meg a szükségesnek ítélt lépését, ha meggyőződött róla, hogy akiknek címeztem, már elolvasták. Kérdésükkel ugyanis megtiszteltek, ezért úgy gondolom, válaszomat látniuk kell. Megértését köszönöm. ]]> 202 http://szm.hu/blog/2012/01/02 Sun, 08 Jan 2012 12:04:13 +0100 szm:

http://www.youtube.com/watch?v=OKpznsxZews]]> 201 http://szm.hu/blog/2012/01/02 Sat, 07 Jan 2012 20:10:14 +0100 Miklósvölgyi János:

Tisztelt Hosszú Klári, és Nagy Miklós! Köszönöm a kérdéseket, most értem haza, gyerekfürösztés, fektetés, stb, stb. Nem ígérem, hogy ma, de legkésőbb hétfő délutánig válaszolok. Megértő türelmüket köszönöm. Üdvözlettel: MIklósvölgyi János]]> 200 http://szm.hu/blog/2012/01/02 Sat, 07 Jan 2012 12:50:46 +0100 szm:

Kedves Klári, köszönöm. ]]> 199 http://szm.hu/blog/2012/01/02 Sat, 07 Jan 2012 12:35:05 +0100 Nagy M:

Tisztelt Miklósvölgyi úr! Mélyen egyetértve Hosszú Klári reagálásával, szeretném figyelmébe ajánlani Salamon András 5 perces rövidfilmjét, melynek címe: Tell your Children (Meséld el gyermekeidnek) ! A neten megtalálja. Ez minden beszéd helyett, megrázó módon érteti meg bárkivel, miért is téma az, amiről vitatkoztunk. Hogy nem nagyon illik relativizálni a kicsi, meg a nagy bűnöket. Hogy miért nem lobogtat kultúrember árpádsávos zászlót és nem énekli az Erikát, évtizedekkel a nyilasok és az SS után. Pedig az árpádsávos történelmi zászló volt valaha, és az Erika csak egy szép német népdal. Amíg be nem mocskolódott... Persze Sztálin képet sem cipelünk felvonuláson, igen.]]>