http://szm.hu/ www.szm.hu: Szüts Miklós festőművész weboldala hu-hu http://szm.hu/ http://szm.hu/templates/images/szm_logo2.png http://szm.hu/blog/2012/05/11 http://szm.hu/blog/2012/05/11 Fri, 11 May 2012 22:53:10 +0200
Május első hetét Barcelonában töltöttük gyerek-látogatóban. Nóra és Dani már három hónapja egy-egy barcelonai építészirodában dolgoznak: Erasmus ösztöndíj. A választásuk a kortárs építészet színvonala miatt esett Barcelonára, lett volna néhány ország, melynek nyelvét jobban beszélik... Az irodákban persze mindenki tud angolul, így aztán legfeljebb a kocsmákban vagy a közértben van módjuk szerény spanyol (sőt katalán!) nyelvtudásukat fényesíteni.

Soha nem jártunk Spanyolországban, valahogy így hozta a véletlen; ebben biztos az is közrejátszott, hogy nem beszéljük a nyelvet. Különös érzés járni egy várost úgy, hogy a feliratok jelentését csak találgatja az ember. Minden kétnyelvű, a katalán hasonlít inkább egy kicsit a franciára (de itt a hangsúly a kicsit-en van!). A túristahelyeken többnyire úgy tesznek, mintha értenének-beszélnének angolul, de ez többnyire puszta szemfényvesztés. Barcelona nekünk nagyon szerethető városnak tűnt, eltekintve az elképesztő túrista áradatttól. Nóra remek apartmant bérelt nekünk, volt remek kis tető-terasz, ahová ki lehetett járni dohányozni. A tulaj látszólag folyékonyan beszélt angolszerűen, de lassan rájöttünk, hogy gyakorlatilag egy szót sem ért abból, amit mások mondanak neki angolul. Pedig néha, amikor például a liftbe beszorultunk, vagy amikor első reggel még hideg víz is alig csorgott a zuhanyból szükség volt a kommunikációra, de hát a problémák persze megoldódtak.

Ilyen volt a tetőteraszunk:




A város közlekedése kiváló, bár – a belváros szivében lakván – gyakorlatilag a legtöbb helyre gyalog is eljutottunk.
Ami kimaradt: a Picasso Múzeum és a Sagrada Famiglia belülről, itt legalább két órát kellett volna sorban állni, hát erre nem vállalkoztunk. A Kortárs Múzeumba sikerült kedden menjünk, amikor is zárva találtuk. Hülye túrista, miért nem nézi meg előre az interneten!

Fölmentünk viszont a kikötőből függővasúttal a hegytetőre (fene sem emlékszik a nevére)




Onnan aztán a Katalán Múzeumba, fantasztikus gotikus oltárkép és szobor gyűjtemény. Mutatom (mármint egy szobrot, és egy kis táblaképet):








ez volt aláírva:




Láttunk egy hatalmas, mámorítóan gyönyörű, legalább három méteres, domború selyemhímzést:




Hát a Gaudiról is mesélhetnék... Rettenetesen rosszizlésű, hihetetlen nagyszabású marha volt. Aki nekem elmagyarázza, hogy – mondjuk – a Güel Parkban mi a francnak kellett vagy negyven hatalmas dór oszlop tetejére azt a gigantikus homokozót építeni... Esküszöm, egy dolog járt a fejében, hogy ha esik az eső, milyen szépen fog a víz onnan lecsurogni! Hogy az alatta lévő oszlopos térrel semmit nem lehet kezdeni, az mondjuk eszébe sem jutott. És azok a bájos mézeskalácsházak...





Disney-land a javából. És akkor különösen vicces, amikor a századfordulón épült szép és igényes bérházak közé biggyeszti be ezeket a marhaságokat... Szóval ez (nekem) nem építészet.


Búcsúzóul még mutatok egy csinos, kétszemélyes paellát:





–   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –


most szólok, hogy május 30-án nyílik Pesten, jobban mondva Budán kiállításom:





]]> http://szm.hu/festmenyek/2012/12 http://szm.hu/festmenyek/2012/12 Sat, 12 May 2012 14:03:41 +0200 ]]> http://szm.hu/fotok/provence_2011/20 http://szm.hu/fotok/provence_2011/20 Wed, 08 Jun 2011 20:02:43 +0200 ]]> http://szm.hu/irasok/kritikak-irasok-kiallitasaimrol/gyor http://szm.hu/irasok/kritikak-irasok-kiallitasaimrol/gyor Thu, 25 Nov 2010 20:48:57 +0100 Első találkozásom Szüts Miklós festményeivel harminckét éve a váci Görög Templom Kiállítóteremben volt, ahol lírai hangulatú absztrakt képek szerepeltek. A tompa, földszínek melegségére emlékszem, geometriába rejtett térképzetek, a valóság redukált ábrázolására. Most a győri Városi Művészeti Múzeumban rendezett retrospektív kiállításán áttekinthetjük a trendektől teljesen függetlenül alakuló életmű alakulását. Az első teremben a kezdeti korszak szintézisének tekinthetjük a Zsoltár című festményét, melynek mélybarna tündöklése - az elnyelő homályosság és a kiáramló derengés kettőssége által - már előrevetíti a térábrázolás fontosságát a további korszakoknál.
A szűkösségből, a legkevesebből kicsiholni a legtöbbet - modernizmus reduktív felfogása ezt diktálná, de Szüts Miklós lírai absztraktjai az érzelmekre koncentrálva kikerülték a végletesen egyszerűsítő formalizmust. Az árnyaltabb, érzelmeket megőrző képi elvontság része az absztraháló megformálás, de fontos a rejtett, szimbolikus üzenet, amely nem engedi a tárgyi világtól való elszakadást. Csábító volt az enyészet, az erózió, az idő roncsoló hatásának festői kifejezése a fakturális képalakításban. Az  mulandóság érzülete folyamatosan jelen van Szüts Miklós festészetében is, de a koptatott, meggyötört felületképzés helyett már a kezdeti absztrakt korszak után a spontán festői kifejezés irányába halad. A kiállításon jól nyomon követhető a művész alkotói útja a rezignált, befelé forduló líraiságtól a továbbra is redukált, de expresszív képi megfogalmazásig.
A magány Szüts Miklósnál alkotói állapot, mert a mindennapokban beszédes, társasági lény. Meditatív képeit belengi valami gond, amely az alkotó, a néző és a kép gondja. A bezárkózó kép bebocsátva terébe, rejtett érzelmeket idéz, amely megteremti azt a szemlélődő magányt, amely festményeinek lényege. Felébresztik az emlékezetet, amely az apró semmiségek, az elmében elszórt és elfelejtett jelenségek metafizikai érzülete. Ahogy az emlékezet mellékösvényein egymásba torkolva időtlen érzéssé sűrűsödnek.
Az absztrakt formaképzetek után esendően kiszolgáltatott tárgyak – görbén hajló csorba poharak, bögrék, tányérok, egymástól távol, szétszórva árválkodnak az asztalon. A deszakralizált világból menekülve a rejtett, bensőséges, de hétköznapi intimitásban keresve találja meg a metafizikus hangulatot, mert a melankolikus csendélet számára inkább individuális ikon, az utolsó vacsora elhagyott asztala. Mint a korai trecento kori festményeken az asztal felülnézeti síkján a tárgyak inkább oldalról vannak ábrázolva emblematikus egyszerűséggel. Az egyszerű tárgyak ürességbe vetve, érzelmes és puritán utalások a mulandóságra, mintha emlékképek lennének az időtlen messzeségből. Majd az utcaképeket nézve belesodródunk egy hasonló érzésbe, mikor saját városunkban is vendégként érezzük magunkat, idegen átutazóként figyeljük otthoni világunkat, s ez az érzés kiterebélyesedik, egész létünk, evilági időzésünk csak távolról szemlélt film.
Gond és védtelenség érzése, valami rejtett fenyegetettség, ami által kilépünk rutinos realitásból és a mindennapi tompultságból, a felszínes racionalitásból. Sokszor ezt érezzük a külvárosi magányban, mikor fátyolos derengésben elnyeli a szögletes, csupasz házakat a tér, minden távolivá és elérhetetlenné válik. A későbbi műveknél ahol már organikusabb a táj és a megfogalmazás is - a metsző, éles fényben hasító árnyékok világában, mikor a lenyugvó nap szinte horzsolja a tájat, ebben a tisztaságban is feltör a gond, a lét szépségének titokzatossága. Talán a megmagyarázhatatlan gond érzelmi metamorfózisa, formai és hangulati változása adja meg a megfejtés kulcsát  festészetének folyamatos alakulásához. Sajátos spleen - belső nyugtalanság és belenyugvás kettőssége, mert erre a ’lét-gondra’ nincs megoldás. A szorongáson túl felemelő érzés, mert egy pillanatra azt érezhetjük, hogy rátekinthetünk saját létünkre. Nincs ember a festményeken, nincs eltérítő szereplő, akivel félrebeszélhetnénk, elnyomva a megfogalmazhatatlan érzést. Amit mindenki érez, de csak önmagában, egyedül hordozhatja. Mindenki másképp, más fokozatban éli meg, általános emberi megindultság, de ahogyan Szüts Miklós jeleníti meg, kifejezetten ennek a kelet-európai régiónak a sajátja. Ennek az érzésnek a hangzásait veszi sorra munkáiban, jelentőségét abban látom, hogy a formalista újítások helyett a kifejezésre koncentrálva halad előre, kikerülve a didaktikus sematizálást, amely a kanonizált modernizmus zsákutcája lett.
Fokozatosan megszűnik a mozdulatlanságot sugalló tömbszerűség, vagy a mindent kitöltő monokróm testetlenség, amely sokszor a fojtogató melankóliáig fokozódott. A romantikus, panteista áhítat után egyre oldottabbá és dinamikusabbá válik festészete. Az út – az utazás ábrázolása - önmagában is szimbolikus ismeretlent ígérő horizontjával, már nem a magányos, külvárosi ember befelé tekintő zárt érzelmeit hordozza. Kitágul a világ, a természet elemei diktálják az érzéseket, a szorongó ismeretlen már nem a társadalmi létben ölt testet.
Képei majdnem zajtalanok voltak, zeneiségük csak halkan morajló, rezegő, repetitív hangzások, majd az átmeneti lágy dallamosság után egyre keményebb és kontrasztosabb ritmusok jönnek. Az új atmoszféra már tele van mozgással, a régi absztrakt képek tépett foltjainak oldottsága, a lebegő formák hajlongó geometriája új minőségben, a szabadon fogalmazott gesztusok szabályozó rendszereként irányítja a képalkotást. Akvarelljei most már spontán ábrázolások, ahol a régi absztrakt iskolázottsága egyensúlyban tartja a csapongó, expresszív indulatokat. Tőmondatok mind, erőteljes foltban és széles ecsetvonású kalligráfiában elmerülő tájillúziók, érzelem diktálta belső tájképzetek. A romantikus tájábrázolásnak végletes formái – vihar előtt, vihar után, mikor a fény-árnyék kontraszt a legerősebb, mikor a papír fehérsége tündökölhet a sötét, elnyelő foltok ellenében. Egy érett festő, akinek energiákkal teli minimalizmusa a korábbi korszakok folytatása, és azok szintézise.

Szüts Miklós retrospektív kiállítása a Győri Városi Múzeumban. Megtekinthető december 5-ig.
                                                                                             
                                                                                                                   Gaál József
 ]]> http://szm.hu/masok_kepei/hollan-kepek-2/17 http://szm.hu/masok_kepei/hollan-kepek-2/17 Sun, 17 Oct 2010 16:49:27 +0200 ]]>